Arccal a nagybetűs életnek

Főiskola vége felé járok, lassan kezemben lesz a diploma. Ehhez ősz elején megírtam egy nyelvvizsgát (amelynek fele sikerült, az írásbelin hála Istennek túl vagyok), azonban arra hamar rájöttem, hogy Msc-t nem tudok folytatni, pont az említett nyelvvizsga eredmény miatt. Az egyetemi kiegészítő nem annyira népszerű, ami nem csoda, szakmai tapasztalat sokkal nagyobb érték a munkaerőpiacon, mint egy egyetemi diploma. Ezt látva nem is rajongtam az msc-ért, azonban időhúzásnak ideális. Terv szerint ez alatt kereshettem volna munkát, feltéve ha találtam volna. De hát ennek lehetősége minimum fél évvel elúszott. Addig nemigen lesz esélyem munkát találni, azonban mégiscsak jó volna valahogy értelmesen eltölteni azt az időt.
Eléggé nyomasztott, hogy ugyan műszaki szakmát tanulok, ami elvileg kelendőbb manapság, azonban közlekedésmérnökre azért nincs olyan nagy igény. Nem sok menetrendszerkesztő kell ebbe az országba, logisztikában pedig nem elég a diploma, komoly nyelvtudás is kell. Továbbá semmi gyakorlati szakmához nem értek, pedig nagyra értékelem a kétkezi, gyakorlati szaktudást, főleg ha egy mély elméleti háttér is párosul hozzá (erre jó példák azok a diplomások, akik a ranglétra alján kezdik a pályát).
Szeptemberben, októberben valahogy így tengettem az életemet, hasonló kétségek között (tényleg kétségbe esetten), vajon mihez is kezdhetek az életben. A munkanélküliség magas, szakmai tapasztalatom nincs, önbizalmam szintúgy. Egy idő után végül Isten kezébe tettem a dolgot, lesz ahogyan Ő jónak látja.
Hamarosan rájöttem, hogy nincs sok értelme eljárnom Győrbe, tanulóhelyemre, és jó 200km-eket utazgatnom csakúgy, amikor a sulival gyakorlatilag végeztem. Fájdalmas volt letenni, hogy vége a győri életnek, nincs mit tenni, diákmunkát kell keresni. Ehhez a lehetőséghez nagyon nem volt ekkor kedvem. Állandóra már lett volna, de arra pedig az esély elég pici.
Az első próbálkozásom helyben történt, egy kis 8 fős manufaktúránál dolgozó ismerősömet kérdeztem meg, hogy van-e lehetőség náluk diákmunkára. Mondta, holnap tudja a főnökét megkérdezni. Fél órával később telefonált, hogy beszélt vele, mehetek!
Egy hete dolgozok ott, azóta rájöttem, hogy diákmunkát nem adnak. Vagy betanulok pár év alatt, és leszek állandó munkavállaló, vagy más nincs. Munkakört is kaptam, félig lakatos, félig mérnöki tevékenységem lesz. Mindezt otthonomtól talán 300 méterre.
Nem mondom, hogy csipkerózsika álmaimnak megfelelő helyen dolgozok, és eddigi szakmámtól is részben elüt. Nincs benne jármű (ez érzékeny fájdalom), továbbra is az alföldhöz kötődöm, és munkaidőmet műhelyben töltöm (holott jobb szeretem a mozgalmas, változatos életet), azonban a pozitív mérleg ezektől jóval súlyosabb. Alapoknál kezdhetek egy szakmát, amely szakma érdekel (gépészmérnök). Ez a szakma értékesebb, mint akár az amelyet eddig tanultam, mert valódi alkotó munka, komoly szellemi tevékenységet, mindamellett kézügyességet is igényel ha valaki tervez is, és maga meg is csinálja amit tervezett. Már most kapok pici tervezési feladatkört is, így biztos alapom lesz a szakmai továbblépéshez (ezen a cégen belül). Keresett pénzemet 100%-ban félre tudom tenni, mert 0 költségem van (itthon lakok), és jelenleg egy a gyülekezetbe járó testvér keze alatt tudok dolgozni, és Ő olyan szakember, akitől van mit eltanulni.
Nem a vágyálom szakmámban kaptam munkát, mégis akár hogy is nézem, nem tudtam volna jobb állást találni.

Pár évvel ezelőtt még jóval figyelmetlenebb, ügyetlenebb, munkára alkalmatlanabb voltam. Azonban Istenünk segített leküzdeni ezeket a hibákat, és ugyan még sok mindenben kell javulnom, fejlődnöm, azonban Vele garanciális a gyógyulás. Így bízhatom abban, hogy ez a munkahely is végső soron az Ő művében való ténykedésre készít fel, tesz alkalmasabbá.
Isten valóban igazi életet akar adni nekünk! :)