Régen eléggé visszahúzódó voltam, és a társas összejöveteleken való részvétel elég sok stresszt okozott bennem, így többnyire kerültem is ezeket. De Isten fokozatosan és kitartóan végezte bennem a munkáját. Talán onnan kezdődött, hogy sikerült nagyobb lendülettel feloldódnom és megnyílnom, amikor István barátkozni kezdett velem. Mentünk közösen biciklizni, és beszélgettünk mély dolgokról többször is, majd elmentem vele egy több napos bicikli túrára is, ahol négyen voltunk. Így sikerült még másokkal is ismerkednem. Ekkor azt éreztem, hogy ami kimaradt a gyerekkoromból, Isten most bepótolja nálam. Barátokat ad.
István egyszer azt mondta nekem, hogy régebben ő is hasonlóan volt, de ahogy rendszeresen ifjúsági összejövetelekre járt, ezek által sokat fejlődött, és tanácsolta nekem is ezt. Ezt akkor megfogadtam.
Nem volt mindig egyszerű megbirkózni a szorongással, de valahogy éreztem, hogy minden egyes társasági alkalom után picit oldódok, és a következő ilyen alkalmak mindig egy picit könnyebbek. Most se megy még ez gördülékenyen, de felfedeztem azt, hogy milyen jó dolog megismerni más embereket, és valahogy azt érzem, hogy amikor társaságban vagyok: végre élek. Vannak küzdelmeim, de az ezek által kapott áldás még több.
Nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy segít nekem ebben, és hogy összehoz emberekkel, és barátokat ad. És most tanácsolom én is mindenkinek, aki küzd hasonló nehézségekkel, hogy ne féljen, mert Isten tud segíteni ezen. Idő kell hozzá és kitartás, de nem marad el az eredmény.
Egyben még most szeretném megosztani veletek azt a tapasztalatomat is, amiben most részem volt. Még előző hét közepén úgy adódott, hogy felkérést kaptam, hogy vállalnám-e szombaton az igeszolgálatot, amit egymás között tartanánk. Elsőre nagyon meglepett ez, de azt éreztem, hogy ilyet visszautasítani nem lehet, és hagytam időt magamnak, hogy merjek vállalkozni rá. De régebben egyébként magamban már többször elképzeltem, hogy milyen jó dolog lehet ez. Gondolkodtam, hogy milyen témát tudnék választani, és találtam is olyat, amivel régebben foglalkoztam már, és próbáltam már lejegyezni ezzel kapcsolatban gondolatokat. Úgy gondoltam, hogy ha Isten adta most ezt a lehetőséget, akkor biztosan ad elég időt is rá, hogy felkészüljek. És úgy éreztem, pont elég is volt, és utolsó napra sikerült egy összeszedett gondolatmenetet összeállítanom. Azt kell mondanom, hogy nagyon nagy élmény volt erre így készülni, és ezt a szolgálatot végezni. Tudom, sok fejlődni valóm van még, de nagyon pozitív tapasztalatként éltem meg. És egyben nagyon izgalmas is volt :) De ez pozitív izgalom volt. Éreztem azt is, hogy Isten segít ebben, és nem volt nehéz cselekedni ezt.
Elsőre arra számítottunk, hogy csak mi leszünk és még esetleg páran, de végül kicsit többen voltunk, így olyan érzés volt, mintha tényleg egy kisebb gyülekezetben szolgálnék. Tehát úgymond, egyből mélyvízben találtam magam. Ez arra késztetett, hogy még komolyabban vegyem a szolgálatot és hogy szükségem van ehhez Istenre, és hogy Rá hagyatkozzak. És nem baj, ha elsőre technikailag nem tökéletes. Szerintem nagyon nagy dolog, ugyan magunk között, de mégis élesben kipróbálni ezt. Ilyenkor ismerős körben ott van az a segítség is, hogy "senki nem fogja leharapni a fejünket" :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése