„Szemeimmel tanácsollak téged”

Arra jöttem rá, hogy van olyan, hogy valamiről azt gondolom, hogy jó nekem. De közben ott van valami, ami azt mondja, hogy nem az lenne a helyes. De nem értem, miért lenne máshogy, mint ahogy gondolom. Aztán utólag arra jövök rá, hogy mégse úgy volt, ahogy gondoltam, és mégse volt annyira jó nekem, mint amire számítottam, és ráadásul valamit el is veszítettem ezáltal. Arra jövök rá, hogy: becsaptak! És arra jövök rá, hogy Isten törvényei valóban az én javamat szolgálják!
Az Édenben ott volt a jó és gonosz tudásának fája. Ezek szerint Ádám és Éva nem tudták, mi a jó és mi a gonosz? Én azt érzem, hogy én magam sokszor nem tudom, mi a jó és mi a gonosz. Tapasztalatlan vagyok és szűk látókörű ahhoz, hogy fel tudjam mérni. Azt gondolom, hogy sok esetben egyszerűen képtelenség emberileg felmérni a következményeket.
A döntéseimben nagy szerepet játszik az is, hogy hallgatok arra, aki súg nekem. Ebben az a problémás, hogy az egyik fél erőszakos – de persze úgy, hogy hazugságaival leplezi magát és jónak tünteti fel. Na, ez aztán a káosz! De ezért jött el Jézus! Ő magára vette a bűneimet, és meghalt értem. Mindent odaadott azért, hogy megmentsen. Ha ennyire drága áldozatot hozott értem, akkor bizonyára szeret engem, és számíthatok Rá! És ha már meghozta az áldozatot, bizonyára volt értelme, és nem hiábavaló volt.
Sátán nem hozott értem semmi áldozatot! És akkor neki higgyek? Az a baj, hogy bizonyos esetekben én magam is inkább arrafelé hajlok, amit a gonosz súg, és időnként jobban hiszek neki. De ahogy tapasztalom a tetteim következményét, arra jövök rá, hogy folyton becsap engem. Én nem akarok direktbe rosszat. Aki direkt rosszat akar, az lehet, hogy jó vezetőre talál a gonosz társaságában, de én nem jutok általa előrébb.
Rájöttem, hogy sok esetben emberileg nem tudom, hogy mi a helyes. Ezért szükségem van vezetőre. Én magam olyan vagyok, mint egy háborgó tenger. És ebben nem vagyok boldog. Meglátom Jézust, és látom, hogy Ő nem hánykolódik a háborgó tengeren, hanem jár azon. Kérem Őt, hogy ha akarja, parancsolja, hogy Hozzá mehessek a vizeken. Ő azt mondja: jöjj! Gyakran volt már így, de amikor a vízen járok, általában elbízom magam, hogy: „megy ez nekem”, és másfelé kezdek el figyelni; vagy mivel kimerészkedtem a hullámokra, a viharos tengerre, tehát a saját magam természetére, gyakran megrémiszt a körülmény, és már nem látom Jézust. Ilyenkor vezető nélkül maradok. Illetve van vezető, de nem Jézus, hanem az a másik, az a hitető. Mivel emberileg szűk látókörű vagyok, ezért ha a vezetés tekintetében magamra hallgatok, az pontosan olyan, mint az a köztudott „vak vezet világtalant” szófordulat. Na, hát akkor ilyenkor mi van? Hát, természetesen süllyedek, mint a Titanic.
Én magam túl kevés vagyok ahhoz, hogy átlássam a következményeket. Én egy 3 dimenzióban gondolkodni tudó lény vagyok, a jelenben élek, és az idő vonatkozásában csak kis bepillantásnyi képességem van. De igazából 3-nál több dimenzióban létezek, mert ott van az idő is. És a jó döntések meghozásához ehhez is érteni kéne. De ehhez nem értek. Ezért szükségem van vezetőre, aki ért ehhez is. Két vezető közül választhatok: Isten vagy Sátán. El kell döntenem, hogy milyen irányba szeretnék haladni, és e szerint kell vezetőt választanom!
Az ember egy idő után megtapasztalja, hogy Sátán merre vezet, hogy ő egyszerűen csak egy hitető, folyton becsap, és hazudik. Az a baj, hogy ezt nagyon magas szinten csinálja. Úgy csap be, hogy észre se veszem, és azt hiszem, hogy Isten „játszik” velem. Magamra nem hagyatkozhatok, mert nincs hozzá képességem, hogy vezetni tudjam magam, mert ember vagyok, és az embernek ez nincs a birtokában.
Egy csónakban vagyok egy háborgó, viharos tengeren. Ha ott maradok, egy idő után elveszek a viharban. Emberi ésszel a hullámokra nem lépek ki. Ha „hideg” vagyok, és a csónakban maradok, idővel még talán Jézus megmenthet, ha engedem. Ha „forró” vagyok, és elindulok Hozzá a vízen, akkor amíg Őt figyelem, közeledek Hozzá. De ha „langyos” vagyok, akkor nem nézem Őt kitartóan, nem figyelek Rá mindig, ezért el is kezdek süllyedni, és már-már majdnem megfulladok.
Én azt gondolom, hogy a „langyos állapot” pont megfelel a „Titanic állapotnak”. De hát ez az állapot egy süllyedő hajó! Talán ezért írja azt a Biblia, hogy bárcsak hideg volnál, vagy forró! A forró a legjobb, ha hideg vagyok, akkor később még talán segíthet rajtam, de ha langyos vagyok, akkor a viharos tengerben találom magam, aki az életéért küzd, és fuldoklik.
Arra jöttem rá, hogy ezen a helyzeten nem segít semmi emberi. Vezetőre van szükségem. Ha a hitetőt választom, már sejthetem, hogy nem jó felé fog vezetni. (Ha valaki igazán önző akar lenni, válassza inkább Istent – jobban jár!) És ha váltogatom a vezetőmet, szintén nem jutok sehova sem. Egy dolog segíthet csak: ha folyamatosan Jézusra tekintek! Ha már követni akarom Jézust, akkor egy módja marad csak: folyamatosan Őt nézni, hiszen Ő a vezetőm!
Persze ezzel nem mondok semmi újat, hiszen ezt eddig is tudtuk. Kérdezem: valóban tudtuk? Inkább úgy teszem fel a kérdést: tudomásunk volt erről, vagy ismertük ezt? A kettő nem ugyan az! Más dolog tudni valamit, és más ismerni azt. Nem elég, ha tudod! Ismerd fel, hogy folyamatosan Jézusra kell tekintened!
Arra jöttem rá, hogy látnom kell Jézust folyamatosan. Addig nem nyugodhatok, amíg nem látom Őt! Csak akkor vagyok biztonságban, ha lelki szemeimmel Őt látom. Nincs más út, más lehetőség, más recept. Nincs program, amit ha cselekszek, akkor jóvá leszek. Egy dolog van csak, ami megoldáshoz vetethet: lelki szemeimmel folyamatosan Jézust kell látnom! Addig nem nyugodhatok, amíg nem látom Őt!
Erre vezetett rá Isten, ezt mondom neked, de mondom magamnak is! Máshogy nem tudsz a vízen, vagyis a saját természeteden járni. Egyszerűen azért, mert nincs hozzá képességed. Csak Isten vezetésével járhatsz a vízen. És csak akkor, ha folyamatosan Őt nézzed. Azért, mert szemeivel tanácsol téged!
„Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, a melyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.” (Zsoltárok 32:8)