Jelenleg Németországban töltöm utolsó heteimet. Hiányzik a családom és szeretek otthon lenni,mégis a szívem szakad meg,hogy el kell innen mennem.Ez már a második otthonom....
De hogyan is kerültem ide és mit csinálok itt? Mindjárt elmesélem az elejétől. Isten fejében ez az út,már sokkal korábban kirajzolódott és mindent,amit itt tanultam vagy kaptam Neki köszönhetek.Amiért nagyon hálás vagyok.
Szóval akkor az elejétől...megpróbálom nem túl hosszúra nyújtani:)
Másfél évvel ezelőtt engem is,mint minden velem egykorút a tovább tanulás és az érettségi kötött le,meg persze mellette sok minden fiatalokra jellemző,nem biztos,hogy mindig építő jellegű programok. Én is így voltam.Pörgött az élet,csak sodort magával.Így elég drámaian hangzik,de tényleg így volt. Sosem volt megállás vagy pihenés.Tanulni is csak úgy tudtam,hogy vagy a zene vagy a tévé szólt mellettem vagy párhuzamban a szobatársaimmal beszéltem(mert kollégista voltam).Továbbtanulási céljaim sem voltak teljesen letisztultak.Mindenbe belekezdtem,ami csak kicsit is érdekelt,de igazán semelyikkel nem volt célom.Leérettségiztem 12 év elején emelt szinten földrajzból,majd a biológiai faktomat lecseréltem informatikára (amiből sosem voltam jó),és 12 félévkor jelentkeztem emelt történelem érettségire,amiből szintén nem a legjobb voltam. Olyan szakokat jelöltem meg a tovább tanulási listámon,amiknek semmi köze nem volt egymáshoz. Az emelt szintű érettségijeim 5-ösek lettek,de ez akkor már nem számított. Akkor már más céljaim voltak..:) Januárban a kollégiumban hirdettek egy pályázatot,ami szerint Németországban egy önkéntes évet el lehet tölteni. Nem tudtam mi is ez pontosan, németet általános iskolában tanultam.(Természetesen gimnáziumban ezt is tovább bonyolítottam: franciát és angolt kezdtem el tanulni).Szóval a német nyelvtudásom addigra egyenlő volt a nullával.Tudtam,hogy valamiféle szociális munkát kellene végezzek,vagy fogyatékosokkal vagy idősekkel kapcsolatban.Ezt előtte sosem csináltam,de mindig is érdekelt.Felhívtam apukámat,hogy elmeséljem,hogy én ezt szeretném csinálni.Hát röviden megfogalmazva,nem tartotta túl jó ötletnek.Azon kívül,hogy egy évre el kellene eresztenie a kislányát,még zavarta,hogy már megint valami teljesen újba fogok bele úgymond céltalanul.A jelentkezési határidő meg majdnem lejárt.Mégis éreztem,hogy ebbe bele kell vágnom.Megírtam a jelentkezést sok segítséggel,mert egy német fordítást is el kellett küldenem.
Ezt már tényleg lerövidítem....sikerült:) Kimehettem.Volt itt Magyarországon egyhetes felkészítő szemináriumunk és Németországban,Drezdában egy hónapos,ahol már minden felől jöttek fiatalok. Ez úgy mond egy csere kapcsolat volt,ahol a németek Kelet-Európába mentek és a kelet-európaiak Németországba.Mindenféle játékos feladatokat csináltunk,kirándultunk,volt néhány nyelvóránk is. Nagyon sok új emberrel barátkoztam össze és hatalmas élmény volt tényleg.A nyelvi akadályokat is megküzdöttük és szépen lassan a beszédbe és belejöttünk. Majd szeptember elsején mindenki elutazott a neki kiválasztott munka helyére.Én Tecklenburgba kerültem,egy kis csöndes városkába Észak-Nyugat Németországban. Egy bárka nevezetű szervezetben találtam magam,ami a világon mindenhol megtalálható(nálunk is,Dunaharasztin). Az a szervezet lényege,hogy fogyatékos és nem fogyatékos emberek együtt élnek,egy házban,mint egy család. Fontos az Istennel való kapcsolat is ezekben a közösségekben.De elég vegyes a vallást illetően a felosztás,mivel ide mindenféle nemzetiségű és fajtájú ember jön dolgozni.
Ahogy megérkeztem lelassult az életem.Az eddigi rohanás megszűnt. Persze minden új volt és nehéz eleinte,de Isten végig velem volt.Most már teljesen tisztán látom. Nem tudom pontosan meghatározni,hogy mikor vagy hogy kezdődött,de elkezdtem egyre többet foglalkozni Istennel. Sok videót néztem és prédikációt. Olvastam is és egy kis Bibliát is beszereztem. Én kiskoromtól kezdve jártam bibliai táborokba és gyülekezetbe,de sosem gondoltam ezt a dolgot olyan komolyan.Főleg gimnáziumban sodródtam el Istentől nagyon. De kihozott ide...Ő tudta,hogy ki kell szakítania a régi környezetemből,hogy magához közelebb tudjon húzni. Hihetetlen sok dolgot tanultam Tőle,a szavai által. Neki köszönhetem,hogy sikerült a tovább tanulásomnak is kirajzolódnia előttem .A Sola Scriptura Teológiai Főiskolára jelentkeztem és fel is vettek:) Jövőre teljes napirendben tanulhatok Róla. Már alig várom. Azóta,hogy megkértem bocsássa meg a bűneimet és megpróbálom mindig követni a tanításait,folyamatosan megtapasztalom a munkálkodásait az életemben.Ezekről,majd máskor,mert ez már így is hosszúra sikeredett:) Csak még annyi,hogy nem könnyű követni Őt, és még rengeteg kérdésem és "megharcolni" valóm van. De megéri! Nagyon!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése