Hogyan kaptam munkahelyet a Teremtőtől.

Előzmények

Úgy kezdődött a dolog, hogy egyetemen elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen a szakdolgozatom. Van egy haverom az egyetemen, vele együtt kezdtünk el először TDK-ra készülni, majd mivel erről szépen lecsúsztunk, közös szakdolgozatba kezdtünk (CNC felső gépi-marót akartunk építeni). Szeptemberben leadtuk a listát az egyetemnek, hogy milyen alkatrészeket szeretnénk és csak decemberben kaptuk meg az első motort, lemondtunk a dologról.

Mivel ez a haverom jóban volt az egyik tanárral, nála kezdtük el csinálni a szakdolit. Később én is jóba lettem ezzel az emberrel. Egy nagyon korrekt, rendes ember, aki nyomja előre a diákot, ha lát benne fantáziát. És a legfontosabb, hogy hihetetlen türelme van, ami nem árt, ha velem kell foglalkozni.

Az álomvizsga után pár perccel

Miután véget ért az államvizsga, megkaptuk az eredményeket, szélnek eresztettek minket. Én még beszéltem ezzel az emberrel, a témavezetőmmel. Ő kutatásokat szervez az egyetemen, ahol diákokat foglalkoztat és azt mondta, hogy nagyon szívesen látna engem a csapatában szeptembertől. Így hát elkezdtem nála a munkát, egy 3D szkennert kezdtem el fejleszteni. Ez volt az első komolyabbnak hangzó állásom, kutató fejlesztő címen. Az egész komolynak hangzik, de mégsem olyan komoly, elég keveset kerestem, lassan haladtam (egy egész szoftverrendszert egy személy fejlesszen, mindenféle előismeret nélkül?), de azért szerettem csinálni.

Egy lépés előre

Többször mondtam a tanáromnak, hogy dolgozni akarok, komoly munkahelyen. Ő erre mindig mosolyogva azt mondta, hogy tartsak ki, előbb végezzem el az egyetemet. Szüleimnek ez befektetés (az eltartás miatt), ami végül megtérül. Ekkor mindig nyeltem egyet és leokéztam, de azért én szerettem volna munkát, vannak terveim. Persze az egyetemi kutató-fejlesztő állást (pontosabban feladatkört) csináltam tovább, de megkértem a tanáromat, hogy hadd dolgozhasson velem az egyik rokonom, aki szintén programozó. Beleegyezett, bár hogy fizetést is kaphasson, el kellett intézni egy csomó papírmunkát. Így hát belevágtunk.

Szakmai alapozás

Engedjétek meg, hogy egy kicsit szakmázzak, hogy nagyjából megértsétek amit írok! De ha túl unalmasnak találjátok, nyugodt szívvel ugorjatok a következő, "Az ajándék" című részhez!

Egy programot úgy készítünk el, hogy utasításokat írunk, megfelelő sorrendben. Erre több, úgynevezett programozási nyelvet létezik, amiket kb. úgy kell elképzelni, mint az emberek nyelveit: eltérnek egymástól, de mégis azonos dolgokat fogalmaznak meg, bár eltérő árnyalással (pl, a héber bizonyos szavait csak jól körülírva tudjuk megadni magyarul és fordítva).
A legtöbb programozási nyelvhez lehet úgynevezett függvénykönyvtárakat készíteni, illetve használni. Az egyszerű megértéshez vegyük hasonlatként a főzést. Van néhány receptünk, amihez használunk egy bizonyos fűszerkeveréket. Ezt minden egyes főzéskor kénytelenek vagyunk kikeverni. De ezt mi nem akarjuk, ezért fogunk egy jó nagy kondért és több évre elegendő mennyiségű adagot állítunk elő, így ha legközelebb egy olyan ételt készítünk, amibe ez kell, nem kell foglalkozni az elkészítésével, egyszerűen veszünk belőle egy megfelelő mennyiséget. Ilyesmi a függvény. Ha sok különféle fűszerkeverékünk van egy spájzban, az a függvénykönyvtár. Ha ezt másoknak odaadjuk, azok nem fogják tudni, hogy miből áll, de ez nem is az ő dolguk, ők a függvénykönyvtár felhasználói.
A rokonommal C++ nyelven fejlesztünk és a Qt nevezetű függvénykönyvtárat kezdtük el használni. Ennek a nagy előnye, hogy több operációs rendszerhez készíthetünk ablakos programokat, egyszerűen (mint a Paint, a Word, vagy az MSN kliensek).

Fúh, remélem érthető!

Az ajándék

Szóval C++ nyelven programozunk. Az a helyzet, hogy Debrecenben nagyon ritkán keresnek C++ programozót, így itthon nem is nagyon reménykedtem benne, hogy találok állást. És mivel a tanárom mondta is, hogy nyugodjak meg, nem is kerestem komolyan (de azért nézegettem, mik a lehetőségek). Ahogy munkába álltunk a rokonommal, elkezdtük tanulmányozni a Qt-t is (egy edzőtársam tanácsára). Ilyen programozót végképp nem keresnek Debrecenben. Második hete csináltuk a szoftvert (a 3D szkennert), aztán bevittük a tanárnak megmutatni, hol tartunk.

Mondja a tanár, hogy van egy haverja, akivel régen együtt dolgoztak mindenféle projekteken és keresnek C++ fejlesztőket, akik tudnak Qt-ban is dolgozni. Zsigerből elutasítottam. Mondtam, hogy még csak két hete Qt-zunk, hogy tudnánk mi helyt állni? Mondta, hogy nyugodjak meg, majd felhívta a haverját. Beszéltek két mondatot, majd a fülembe dugta a telefont. Ekkor nem volt visszaút. Megbeszéltünk egy megbeszélést és elbúcsúztunk. Aztán azt beszéltük a tanárommal, hogy megpróbáljuk, max nem működik és elfelejtjük.

Tehát elmentünk a megbeszélésre, amiről hamar kiderült, hogy ez valójában egy állásinterjú. A tanárom haverja azt mondta az egyik doktoranduszának, hogy "Na, ez jobb, mint amire számítottak." Ezután közölték, hogy még lesz egy interjú, de addig keresnek más embereket is, hátha találnak még nálunk is jobbat. Hát nem találtuk, elmentünk, megkaptuk az állást.

Végszó

Jelen pillanatban kutató fejlesztő vagyok a rokonommal egy olyan munkahelyen, ami terméke után a világ minden táján ölni tudnának az orvosok. Agykutatóknak és neurológusoknak fejlesztünk szoftvereket. Gyakorlatilag ez a város legjobb szoftverfejlesztői ugróköve, ennél jobb hely nem nagyon van. És C++ fejlesztő vagyok a szülővárosomban, közben az egyetem hallgatója is vagyok.

Néhány hónap után gondoltam vissza, hogy megint mennyire a tenyerén hordoz a Jóisten! Ő úgy látta jónak, hogy most munkát kell kapjak és erre fel is készített. Több évfolyamtársam nem tud programozni, mert elhitették magukat azzal, hogy az egyetem elegendő tudást biztosít a boldoguláshoz. Mi nem hittük el, ezért önálló projekteket csináltunk. Majd megismerkedtünk olyan emberekkel, akik előre vittek minket, segítve az életben boldogulni. Véletlenül - véletlenül... micsoda szó már - megismerkedtünk egy függvénykönyvtárral és éppen, hogy rálátásunk lett a rendszerre, máris jött egy munkaajánlat. Pont nekünk, pont akkor!