Azok a bizonyos isteni szálak

Néha olyan észrevétlenül és titokban fűzi össze Isten az emberi szálakat, hogy mi sokszor nem is észleljük, illetve már csak az eredményt látjuk, és gyönyörködünk Isten zsenialitásában.

Egy hosszabb ideje elkezdődött dolgot szeretnék megosztani veletek, ami még mindig nem ért a végéhez, de előttem tegnap este világosodott meg Isten művének ez a kis szelete.

Azt hiszem azt már említettem, hogy Németországban, miután Isten....hogy is mondjam...visszahúzott magához, szerettem volna kinn is egy gyülekezetbe járni. Én nem is igazán tettem ezért semmit, csak gondolkoztam ezen, és megemlítettem egyszer a többieknek is, hogy szívesen járnék adventista gyülekezetbe. Egy- két munkatársam, az én tudtom nélkül, rögtön utána is nézett, hogy hol van a közelben ilyen közösség. Nem kellett sokáig keresgélniük, mert a mellettünk lévő városkában találtak is egy kisebb gyülekezetet. Utána pedig elmesélték, hogy mit találtak, de szeretnének először velem jönni megnézni, hogy nem-e valami elvont szektások közé megyek. :)

Az első alkalom meggyőzte őket, hogy nem valami véráldozatokat bemutató csoport ez, hanem ők is rendes emberek, annyi különbséggel, hogy szombatonként szépen felöltözve összejárnak, és Isten tiszteleteket tartanak, valamint, hogy a Bibliát nagyon komolyan veszik, és egy- egy részről szombatiskolai beszélgetés során gondolkoznak. Nagyon kedvesen fogadtak minket már az első alkalom során. Ha nem is értett egyet az elvekkel ez a két munkatársam, de az feltűnt nekik, hogy milyen nagy szeretet van ezek között az emberek között, és mások felé is nagyon nyitottak.
Innentől kezdve nyugodt szívvel engedtek szombatonként hozzájuk járni és azt is elintézték, hogy aznap mindig szabad lehessek.
Elkezdtem hát rendszeresen járni, egy- egy, a hét után nagy kimerültség miatt kihagyott alkalmat kivéve.

Egyre jobban megkedveltem az ottaniakat. Ők is nagyon gyorsan befogadtak. A bárkában tudták a többiek, hogy én mindig ide járok és hogy ez milyen fontos nekem. Nem sokat értettek az egészből, de minden bizonnyal felkeltette az érdeklődésüket. Egyik alkalommal eljött egy másik munkatársam is velem, egy következő héten pedig egy ismerőse a bárkának. Ami nagyon érdekes volt, hogy egy évvel később, amikor visszamentem látogatóba, találkoztam ezzel a férfival. Elmesélte, hogy még mindig emlékszik arra a prédikációra, amit ott hallott. Én is pontosan emlékeztem rá, és többször eszembe is jutott, de már nem tudtam, hogy hol hallottam. Ő vezetett rá, hogy bizony az ebben a lengerichi kis gyülekezetben hangzott el, és azóta ő sem tudja elfelejteni.

Egy női munkatársam, aki inkább olyan, mint az anyukám, azóta is kapcsolatban van az egyik hölggyel onnan, és többször írnak egymásnak. Nem értenek mindenben egyet, de ez nem zavarja meg a barátságukat. Volt, hogy találkoztak is hétköznap és nagyon őszintén meséltek egymásnak az életükről, a tapasztalataikról Istennel.

Tegnap este pedig egy fiatal házaspár, akikkel jó barátok lettünk, látogattak meg minket itt. Jó volt, hogy végre láthatták azt, amiről eddig csak meséltem nekik. Egy nagyon szép estét töltöttünk együtt, aminek az lett az eredménye, hogy az egyik lakó és asszisztens ( névszerint Akiko :D), is nagy kedvet kaptak eljönni velem szombaton oda. Szóval, ha minden igaz akkor holnapután együtt megyünk a gyülekezetbe. Egy másik munkatársnőnk pedig azt mondta, hogy most már őt is érdekli ez a szombat dolog.
Pedig erről nem is beszéltünk, csak egyszerűen látták, hogy mennyire fontos a közösség nekünk, és hogy milyen kedves emberek.

Az este tartottunk még egy áhítatot is közösen. Az énekek után mindig olvasunk fel egy kis Bibliai részletet. A tegnapi pont arról szólt, amikor Jézus szombat napon a zsinagógába ment és tanította az embereket. Ez is érdekes, hogy éppen erre a napra jutott ez a rész. :)
Utána pedig szoktunk egy kisebb csöndet tartani, amikor elcsendesedhetünk és megnyugodhatunk a nap után. Ekkor néztem szét, és úgymond nyitotta fel Isten a szememet. Ezeket az embereket Isten, egy embert felhasználva, egymáshoz vezette. Ott ült együtt az adventista, az evangélikus, a sintoista (aki már szeretne keresztény lenni), a katolikus, az egészséges, a fogyatékos, férfiak és nők együtt Isten társaságát élvezve. A csöndben, Istennél békét keresve nem volt semmi különbség közöttünk.

Én most hazamegyek, de hiszem, hogy Isten, ezeket a szálakat tovább szövi majd és már alig várom, hogy a személyes találkozásunkkor Jézussal, minden kis titokra fény derüljön, ahogy Ő az embereket az úton vezette és a szívükben dolgozott. 

" Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, és én is munkálkodom"

( János 5:17)

"Én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképen mi egy vagyunk: én ő bennük, és te én bennem: hogy tökélesetes eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél. "

(János 17:22-23)