Barátokat ad

Régebben nem jó élményeket éltem át a barátkozás tekintetében. Olyannyira, hogy egy pillanatban eldöntöttem, hogy nem akarok barátkozni, nem kellenek barátok. Így fiatal korom egy jelentős időszakából kimaradtak ezek a dolgok.
Mostanában viszont, ahogy egyre inkább szeretnék Isten útjain járni, és fokozatosan egyre több döntésem születik meg ebbe az irányba, azt tapasztalom, hogy barátokat kapok. Arra jöttem rá, hogy nagyon nagy szükségem van emberi kapcsolatokra, és ahogy tapasztalom ennek az áldásait, nekem is egyre jobban sikerül nyitnom mások felé.
Kezdetben ez nem volt könnyű, de mégse volt annyira nehéz úgy, hogy mindig csak az előttem lévő kis lépéseket kellett megtennem.
Kicsit úgy érzem most magam, mint a keresztség előtti időszakban. Egy eddig még ismeretlen úton haladok, de tudom, hogy ez az az út, amelyen járnom kell. Talán úgy fogalmaznám meg, hogy egyre többször érzem azt, hogy: végre élek! :)
Mostanában azt döntöttem el, hogy akarok barátkozni, szükség van a barátokra.

"Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek;
amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást."
(János 13,34)