Bibliaismereti turnuson együtt dolgoztam egy lánnyal. Érdekes volt, mert már vasárnap megnyíltunk egymásnak, könnyen tudtunk beszélgetni személyes dolgokról is. Előítéletek nélkül közeledtünk egymás felé. Talán azért ment ilyen könnyen. Voltak, vannak közös pontjaink, de ami nem egyezett meg, a miatt sem ítélkeztünk, hanem próbáltuk megérteni a másik érveit. Elfogadtam, hogy dohányzik, és amikor kiderült, hogy hívő vagyok, akkor megnyugtatott, hogy ez az ő hozzám való viszonyulásán semmit sem változtat. Egyikünk így étkezik másikunk másképp, különbözően öltözködünk, …stb.
Azt hiszem ez az első lépés, az elfogadás. Elfogadni a másikat úgy, ahogy van. Isten is ezt teszi velünk. Elfogad minket. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem szeretné, hogy az Ő képmására elváltozzunk. Olyan nyelven szól hozzánk, ami megérint minket, úgy beszélget velünk, hogy be tudjuk fogadni tanítását. Megkeresi a legmegfelelőbb eszközt. Van, amikor gyorsan peregnek le az események, van, amikor évtizeden keresztül hív. Láthatatlanul, halkan, nem erőszakosan, de annál hatékonyabban munkálkodik. Előkészíti a földet mielőtt bármit is vetne bele.
Nem terveztem semmi olyat, hogy nekem meg kellene térítenem ezt a lányt. Bár titkon fohászkodtam, hogy éreztetni tudjam vele, hogy van, Akire mindig számíthat, hogy Jézus barátságából egy csöppet be tudjak mutatni neki. Az első bátorító jel az volt, amikor a könyvárustól vett könyvjelzőimet olvasgatta. – Meg is mondta, hogy melyik tetszik neki a legjobban. Vasárnap odaajándékoztam neki emlékbe.
Bár elég esős idő volt, de sokat sétáltunk, és közben beszélgettünk mindenféléről. Amikor eljött a nyugalomnap, ezt-azt el kellett magyaráznom neki, de amellett, hogy némi értetlenséget is éreztem részéről, nyitott is volt, kérdéseiből nem a lenézés, hanem az érdeklődés szólt. Nem hozott ünneplő ruhát. Kellemetlenül érezte magát, ezért felajánlottam neki, hogy egy jurtában olvasgathatnánk közösen a Bibliát. Azt mondta, hogy szívesen tenné. Kíváncsi volt. Jelezte, hogy bár tanult hittant, de még nem volt Biblia a kezében. Az elejéről szerette volna kezdeni a Könyvet. És elkezdtük olvasni. Rákérdezett dolgokra, én pedig az eddigi ismereteim szerint próbáltam válaszolni. Kiderült, hogy sok bibliai témájú filmet látott már, de nem tudta, hogy a benne foglaltakat dolgozzák fel. Nagyon lelkes, érdeklődő volt. Szombat délután is elkérte a Szent Írást és tanulmányozta. Jó volt látni, ahogy feltesz egy kérdést, és amikor hangosan kimondta, már meg is született benne a válasz. Örültem neki, hogy élvezi a gondolatok kihámozását. Szombat délután elhatároztam, hogy meglepem egy Bibliával. Sajnos vasárnap reggel hirtelen el kellett mennie. De ami késik, nem múlik. Augusztus végén, amikor újra ellátogatok a Duna túlpartjára, elviszem neki a Könyvet. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése