A minap esett meg, hogy igazságtalanul, szeretetlenül viszonyultam másokhoz. Ezt előttük nem mutattam ki egyértelműen, de belül forrongtam, mint egy vulkán. Értetlenkedtem. „Miért kapom ezt? Nem tettem semmi rosszat. Nincs igazuk. Nekem nem ez jár!...” Sajnos az egész napomat áthatotta ez a csupán csak a negatív érzelmeimre épülő magamat mindenben igazolni akaró lelki hangulat. Az előszobánkon mentem keresztül, amikor megpillantottam a Holdat, ahogyan átvilágította a körülötte úszó felhőket. „A nap le ne menjen a ti haragotokkal.” - futott át gondolataimban. Bár fizikailag nem vesztem össze senkivel, de legbelül nehezteltem az engem bántókra. Azt hiszem, megfeledkeztem arról, hogy vannak helyzetek, amikor az ember nincs teljesen tudatában, hogy mit tesz, amikor egyszerűen valami átveszi az uralmat belül, és fájdalom nő körötte mindenütt. Ilyenkor csak a szelídlelkűség, a lelki békénk megtartása, segíthet a helyzeten. És ezek tőlünk nem jöhetnek, csak Rajta keresztül.
Köszönöm Istennek, hogy későig ébren tartott, felém nyújtotta az Igét és I. Korintus 13-nál nyitotta ki. Olyan részek, szavak ismételt elolvasására késztetett, amik megfedhettek, és lecsendesedhetett a bennem dúló vihar.
„Nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt,…”
„…mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr”
„A szeretet hosszútűrő.”
Ma a napom szinte még el sem kezdődött. Csak a fürdőig mentem el, és újra a határán voltam annak, hogy elboruljon bennem minden. Aztán eszembe jutott, hogy nem tehetem meg. Hogy amit átélek, az csupán csak egy morzsa abból, amit Krisztusnak kellett, kell elszenvednie tőlünk. Ő ismeri, tudja mit érzünk, és segít kivezetni ezekből az embert próbáló helyzetekből.
Csodálatos, ahogyan a tapasztalatainkon keresztül, ha Őt választjuk nap mint nap, hogyan válhatunk egyre erősebbé az Úrban „és az Ő hatalmas erejében” (Ef. 6:10).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése