„Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!”

Egy tegnapi tapasztalatomat szeretném veletek megosztani. Egy főiskolai értekezletre tartottam vonattal. Budapesten kellett átszállni. Úgy terveztem meg az utat, hogy ne kelljen egyik pályaudvarból a másikba átmenni, hogy azzal is pénzt és energiát spóroljak. Ahogy közeledtem Pest felé megcsörrent a telefonom. Egy közeli ismerős hívott, hogy be tudnék-e ugorni Pesten egy helyre, nyelvvizsga jelentkezési lapot hozni. Örömmel vállaltam. Azonban így több bkv jegyet is kellett volna lyukasztanom, amire sajnáltam a pénzt, mert elég drága. Úgy gondoltam, hogy a 4-ből 3 járatot legyaloglok, és csak a leghosszabb távra szállok fel a metróra. Azonban az idő nem túl sok volt a gyaloglásra, így eléggé rohannom kellett. Hamarosan kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Melegem volt, húzta a hátamat a hátizsák stb…mikor egyszer csak jött egy gondolat, hogy álljak meg egy pillanatra. Megálltam. Miért rohansz? Ki várja el ezt tőled? – kérdezte egy belső hang. Majd folytatta: A jó Isten biztos, hogy nem várja el. Ő megadja a szükséges anyagiakat, ami a bkv jegyekre kell. Megértettem, hogy igaza van, nincs értelme az ilyen fajta spórolásnak, így lelassítottam a lépteimet. Miután beszereztem a szükséges dokumentumot, kényelmesen sétáltam tovább a villamosmegállóig, hogy ott felszálljak, és kilyukasszam azt a jegyet, amit le akartam spórolni. Azonban pont elment a villamos. Támadt egy gyors gondolatom, hogy akkor mégiscsak elindulok gyalog. Ám nem jutottam tovább két lépésnél, mikor megint halottam a hangot: állj meg egy pillanatra!...most már tudtam a dolgom, sarkon fordultam, beálltam a villamosmegállóba. Út közben nagy megnyugvás töltött el, hogy valóban megérte hallgatni arra a bizonyos hangra, mi értelme lett voltan fölöslegesen kifárasztani magam. Hálás voltam.

Az értekezletnek, amire vezetett az utam, éppen a végén voltak a legfontosabb dolgok, így addig csúsztattam a visszafelé indulást, amíg csak azt egészséges kereteken belül lehetett. Ezért visszafelére már csak olyan vonatokkal tudtam tervezni, aminél át kell utazni Budapesten egyik pályaudvarból a másikba. Azonban mikor felszálltam a vonatra, azzal szembesültem, hogy nem is azon vagyok, amire fel akartam szállni, hanem egy előző vonat késett és én arra szálltam fel. Ez azonban pont a Keleti pályaudvarra megy, ahol nekem van a csatlakozás, így mégsem kell Pesten átutaznom. Így megspóroltam egy bkv jegyet… ekkor megértettem: visszakaptam annak a jegynek az árát, amit a lelkiismeretemre hallgatva odafelé elhasználtam. A jó Isten így adta meg a szükséges anyagiakat.

Amit ebből a történetből nyertem, az nem egy bkv jegy. Még egy tömbnél is többet ér, nem is mérhető ilyen mértékegységben. Megértettem, hogy ne loholjak olyan dolgok után, amit nem a jó Isten vár tőlem. Ez az ige jutott eszembe a történtek után: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt. 46,11)