Kételkedés vagy bizalom?

Gondolkoztam a talentumok példázatán, és szerintem az 1 talentummal rendelkező szolga esete nagyban vonatkozik laodiceára. Az 1 talentummal rendelkezőnek azt mondta a szolga Ura, hogy el kellett volna helyeznie a pénzváltóknál. Tehát, ha tapasztalat hiányos vagyok, és nem megy a munkálkodás úgy, ahogy kéne, akkor segítsem azokat, akiknek megy.
Épp a napokban adódott egy ilyen lehetőség, és pont eszembe jutott ez a felismerés. Szóba is álltam a gondolattal, de egyből jött egy csomó más gondolat:
- elsőre nem úgy ment, mint ahogy elképzeltem, lehet, hogy Isten nem szeretné, hogy így cselekedjek;
- hogyan is tudnám támogatni a dolgot, hiszen nincs is olyanom, amivel ezt tenni tudnám;
- nem biztos, hogy ez az én feladatom;
- nekem is szükségem van arra, amit esetleg adni tudnék.
Így elnapoltam magamban a kérdést. Aztán rájöttem arra, hogy nem vehetem le a tekintetem Jézusról, és megint jött a gondolat, hogy ez egy lehetőség arra, hogy megerősítse az előbbi felismerésem. Ezért félretettem a kételkedő gondolatokat, és elővettem a B tervet, és arra gondoltam, hogy ha felismertem valamit az Igéből, akkor azt tennem kell. Ez után teljesen simán ment minden.
Most reggel pedig ezt olvastam, mintha pont arról szólna, ami az előbbiekben történt: "Sokan megkérdőjelezik a Biblia hitelességét a saját hitetlenségük védelmében, amikor a nyilvánvaló tények vagy az »így szól az Úr« megfeddik őket. Kételyeik erősítésével egyfajta mentséget keresnek. Félelmetes, hogy a hitetlenség, amely kezdetben kicsiny és gyenge, folyvást nő, és a töprengés sötét éjszakái alatt gránit keménységűvé válik, míg végül olyan erődítmény épül belőle, amely fogva tartja gazdáját. ... Ilyen esetben az ember nem hallgat az értelmére, vakká válik a tényekkel szemben, és megkeményedik a bizonyítékok hatására." (Thomas A. Davis: Te is járhatsz a vízen, 32-33. oldal)
Tehát, ha kételkedek, olyan bizonyítékokat gyűjtök, hogy valóban nem megy, és végül ez lelki vakságot eredményez. Nem ez a vakság van Jelenések 3. fejezet 17. versében is?