Einstein bölcsessége

Einstein sok bölcs megállapításai, és meglátásai között szerepel a következő mondat:

„Életedet csak két módon élheted: az egyik, ha semmit nem látsz csodának, a másik, ha mindenre, mint csodára nyílik a szemed”

Tapolyai Emőke, egy nagyon őszinte hívő asszony és pszichológus egyik előadását hallgattam. Ő mesélt a nagymamájáról. Egy olyan nőről, aki bár az emberileg nézve tanulatlannak minősült, de az Istenbe vetett hitén keresztül mégis ámulatba ejtő bölcsességgel rendelkezett. Ő ugyanis a legnagyobb Tanítótól tanult mindent és mindig valami újat. 

Ez a pszichológus nő , jó néhány évet Amerikában élt. Oda vitték ki egyszer a nagymamát, ugyanis nagyon beteg volt és szerették volna megműttetni. Igazság szerint már csak hónapjai voltak hátra az életéből. Ahogy kiért, Amerikába, a „ csillogás” hazájába, nem a kirakatok varázslatos kínálatát fürkészte. Ahogy végig haladt azon az úton, ahol Emőke minden nap az iskolába ment, így szólt:

„Istenem, milyen csodálatos platán törzsek!” Olyan dolgora csodálkozott rá, ami a többi embereknek fel sem tűnne. Teljesen megszokottnak, szinte értéktelennek látszódhatnak mások szemében, a megannyi drága, kívánatos árut reklámozó kirakatok tömegei mellett.

 Ez az idős asszony azonban, pár hónap élettel még előtte, képes volt rácsodálkozni Isten gyönyörű teremtett világának „apró” tagjaiban. Milyen békesség és öröm élhetett a szívében!

Ahogy ezt a történetet meghallottam, be kell hogy valljam, kicsit elszorult a szívem. Egy fiatal fiú jutott eszembe, nagy, őszinte, tiszta kék szemekkel. Úgy gondolom, mindannyian tudjátok, kiről van szó. Neki sem volt már olyan sok hátra ebből a földi életből, bár ezt ő nem tudhatta. Eljött ő is a kis csapatunkkal, hogy a kis-kunsági dombok rónáit bejárja. Varázslatos környék, az biztos. Legalábbis nekem, alföldi leánykának mindig is ezek a kis homokdűnék, a végtelenben elszórtan, magányosan álldogáló fenyőfák és az árvalányhajak hullámzó áradata voltak a szívem közepén. Az Öcsémmel, aki még inkább e táj szerelmese, mint én, biztosak voltunk benne, hogy mindenkinek ugyanígy fog tetszeni. Örömmel vezettük ki a „ kis gyertyafényeket” a dombokra és nagyon jót sétáltunk.

Miközben visszaértünk hozzánk a kirándulásból  korgó gyomorral, és anyu finom főztjével tankoltuk tele magunkat, ez a kék szemű fiú egy kölcsön kért Bibliával a kezében elindult „felfedezni” a falut.

Amikor már mindannyiunk hasa megnyugodott, mi is szerettünk volna elindulni, hogy a falut is megnézzük. Akkor jött éppen vissza a fiú.

Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni azt a jelenetet és  a szavakat amiket mondott. Megállt előttünk, békés boldogság ült az arcán és azt mondta: 

„Ilyen gyönyörű falut, utcákat még sohasem láttam! „

Hát gondolhatjátok mennyire elcsodálkoztam. Most jöttünk vissza a mesés fenyves és dombok világából és ez srác azt mondja, hogy igen, az is nagyon szép, na de a falu…! 

20 éve élek itt és nagyon-nagyon szeretek itt lakni, de egyetlen egyszer sem csodálkoztam rá, hogy igazából milyen gyönyörű faluban is ez.

Olyan mintha ez a kék szemű fiatal megnyitotta volna a szemem. Azóta, ha végig nézek egy-egy löszös homokkal fedett, girbe -gurba utcácskán, megtelik a szívem hálával és megállapítom, hogy igazán gyönyörű! 

Úgy gondolom, nem csak a bálványokra igaz, hogy „szemeik vannak, de nem látnak” (Zsolt. 115:4).

Bárcsak minden nap rátudnánk csodálkozni Istenre, ahogy akár a ködös, borongós nappalban is ott van egy-egy már jól ismert és megszokott erős fában, vagy a nagymamánk ráncos kezében, a szomszéd köszönésében….

„ Mert Ő benne élünk, mozgunk és vagyunk”

/Ap.csel. 17:28/

Ha már egyszer munkahely..

Tibi nagy lelkesen elmesélte, hogy hogyan jutott egy valóban izgalmas munkahelyhez. Én is szívesen megosztom az én esetemet.

Fősuli alatt sok komoly kérdést jelentett nekem az elhelyezkedés. Szakmám igencsak a MÁV-hoz kötődik, és ugyan szívesen dolgoznék szeretett-utált vasúttársaságunknál, de azért vannak fenntartásaim is. Továbbá menet közben jöttem rá, hogy a logisztikánál jobban vonz a gépészet, azonban ahhoz gépészmérnöknek kellett volna mennem, most már bizony elkéstem a váltással.

Menetrendszerkesztőre nem sok szükség van, másrészt a szakmám sokkal inkább elméleti, továbbá egy eléggé szűk területet fed le, nem lehet benne túl mélyre ásni.

Másrészt komolyan aggódtam, hogy egy figyelmetlenségre igen hajlamos emberből hogyan lehet jó mérnök.

Eljött 2011 ősze, amikor ugyan papíron még suliban voltam, de már nem volt értelmes tantárgyam, szakdoli is kész volt.Győrben akartam lenni, és államvizsga után folytatni az msc-t, azonban szeptemberben csak fél nyelvvizsgát tudtam megcsinálni, így az msc-ről lemaradtam. Vacak érzés volt, munkát vajon hogy találok? Suliba minek járjak fel? A semmit tevéstől pedig úgy féltem mint az ördögtől.

Meghoztam a számomra nehéz döntést, állandó jellegű diákmunkát keresek, aztán majd csak lesz valami. Hamar találtam, Soltvadkerten egy ismerősöm egy kis gépgyártó cégnél dolgozik, és azt mondták, mehetek hozzájuk. Kezembe kaptam egy állványos fúró - marót, és jó két hónapig elsősorban lent dolgoztam a lakatosműhelyben (most bizony visszavágyok oda...). Eközben egy gép anyagrendelését bízták rám, majd egyre többet kellett rajzolnom (cad programmal, proe - val). Államvizsga után átkerültem irodára, azóta anyagrendelést intézek, illetve rajzolok csőstől. Időközben aláírtam a határozatlan idejű munkaszerződésemet is.

Feladatköröm most egy könnyített gépészmérnöki munkakör (nagyon szép neve van: project managger ;), így tudom tanulni szépen lassan a szakmát.

Másik témakör a figyelmetlenség. Mint minden kezdő, én is sok hibával kezdtem dolgozni. Ezek főként a figyelem hiánya miatt történtek. Azonban szépen lassan rájöttem, hogy nem csak velem van a baj, rendetlenségben egyszerűen nem lehet normálisan dolgozni. Márpedig ha valami hiányzik a munkahelyemről, na az a rend, a fizikai rendtől kezdve a szervezeti rendig mindent felölelően. Azóta sok jó ötletet kaptam kollégáimtól, és egy egyre hatékonyabb tervezési, terv ellenőrzési, anyagrendelési segédletet tudok összeállítani magamnak, így egyre megbízhatóbbá válik a munkám. Rátaláltam azokra az eszközökre, amik segíthetnek a figyelmetlenség ellen.

Hol van ebben a történetben Isten? Először is a gépészethez való közelkerüléshez az ideálist legjobban megközelítő munkahelyet kaptam. Nem készen kaptam a fenekem alá tervezési segédleteket, hanem magamnak kell kialakítanom azt, így jobban átlátom ennek a fontosságát. Fejlődni tudtam a figyelem megtartásában. Szakmailag elég jó gépészekkel tudok együtt dolgozni, sokat tanulok tőlük. Tanultam egy kis alapszintű lakatosmunkát, azonban ebben még egy kicsit fejlődni szeretnék. Aztán mechanikailag igen komoly gépeket alkotunk, épp olyan bonyolultakat amelyek már nehezek, de épp annyira könnyűek, hogy át tudjam fogni.

A belőlem általában hiányzó kitartást, és folyamatos kemény munkát tudtam tanulni most nyáron, és fogom még tanulni egy fél évig legalább, mert biz sok a munka, és mellette most fogom (remélhetőleg) lerakni a hiányzó fél nyelvvizsgát.

Azt látom, hogy az élet sokszor nem könnyű utakon halad,. de ha Isten vezeti, akkor abszolut arrafelé vezet, hogy én minél egészségesebbé, munkabíróbbá, örömtelibbé, stb. váljak.

Főként ilyen ketyerékkel foglalkozunk:

http://www.youtube.com/watch?v=dqDVA-wWf58

u.i.:

A jövő még kérdéses, nem valószínű, hogy sokáig ennél a cégnél maradok, azonban szeretnék nem Isten akarata ellen dönteni. Ha úgy vezet utam, irány vissza a suli, és irány a járműgépészet.

Hangrögzítés

Szombat reggel volt egy késztetésem, hogy rakjam el a táskámba a hangfelvevőmet is, mert lehet, hogy szükség lesz rá. Elraktam, de elemet nem raktam el hozzá... Gondoltam, ha tényleg szükség lesz rá, akkor lesz elem is, hiszen most úgy sincs rendesen feltöltött elemem. Reggel, amikor sétáltattam a kutyámat, találtam egy tölthető elemet, ami nem is rossz márkájú. Otthon elraktam ezt is a táskámba... És gondoltam, ha már ezt találtam, lehet, hogy tényleg szükségem lesz a hangfelvevőmre, így elraktam a fényképező gépemet is, amiben volt 2 elem plusz még 2 tartalék... Igaz, nem voltak féltöltve rendesen.
Reggel, amikor oda értem, egyből még az udvaron kapom a hírt, hogy most nem lesz, aki magnózni szokott, el tudnám-e vállalni :) Hát persze, de attól függ hogy fel tudom-e venni, hogy jók lesznek-e az elemek. Amit reggel találtam elemet, le volt merülve... De a fényképezőben lévő elemeket variálgatva volt olyan, amik jóknak tűntek. (Tudni kell még ehhez, hogy olyan felvevőm van, ami egy mp3 lejátszó, ami viszonylag jól tud rögzíteni a belső mikrofonjáról, és felturbóztam úgy, hogy az egy db AAA elemen kívül lehet bele rakni további 2 db AA elemet is, hogy sokáig bírja.)
Az elején a töltést jelző ikon 3-ból 3-mat mutatott. A végén már csak 1-et. De kibírta :)
Még fontos tudni, hogy szoktuk kazettára is rögzíteni, de szabad kazetta most nem volt ott.
Kis tapasztalat, de érdekes, hogy hogyan vezetett Isten, hogy mégis fel legyen véve az igehirdetés.

Hogyan kaptam munkahelyet a Teremtőtől.

Előzmények

Úgy kezdődött a dolog, hogy egyetemen elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen a szakdolgozatom. Van egy haverom az egyetemen, vele együtt kezdtünk el először TDK-ra készülni, majd mivel erről szépen lecsúsztunk, közös szakdolgozatba kezdtünk (CNC felső gépi-marót akartunk építeni). Szeptemberben leadtuk a listát az egyetemnek, hogy milyen alkatrészeket szeretnénk és csak decemberben kaptuk meg az első motort, lemondtunk a dologról.

Mivel ez a haverom jóban volt az egyik tanárral, nála kezdtük el csinálni a szakdolit. Később én is jóba lettem ezzel az emberrel. Egy nagyon korrekt, rendes ember, aki nyomja előre a diákot, ha lát benne fantáziát. És a legfontosabb, hogy hihetetlen türelme van, ami nem árt, ha velem kell foglalkozni.

Az álomvizsga után pár perccel

Miután véget ért az államvizsga, megkaptuk az eredményeket, szélnek eresztettek minket. Én még beszéltem ezzel az emberrel, a témavezetőmmel. Ő kutatásokat szervez az egyetemen, ahol diákokat foglalkoztat és azt mondta, hogy nagyon szívesen látna engem a csapatában szeptembertől. Így hát elkezdtem nála a munkát, egy 3D szkennert kezdtem el fejleszteni. Ez volt az első komolyabbnak hangzó állásom, kutató fejlesztő címen. Az egész komolynak hangzik, de mégsem olyan komoly, elég keveset kerestem, lassan haladtam (egy egész szoftverrendszert egy személy fejlesszen, mindenféle előismeret nélkül?), de azért szerettem csinálni.

Egy lépés előre

Többször mondtam a tanáromnak, hogy dolgozni akarok, komoly munkahelyen. Ő erre mindig mosolyogva azt mondta, hogy tartsak ki, előbb végezzem el az egyetemet. Szüleimnek ez befektetés (az eltartás miatt), ami végül megtérül. Ekkor mindig nyeltem egyet és leokéztam, de azért én szerettem volna munkát, vannak terveim. Persze az egyetemi kutató-fejlesztő állást (pontosabban feladatkört) csináltam tovább, de megkértem a tanáromat, hogy hadd dolgozhasson velem az egyik rokonom, aki szintén programozó. Beleegyezett, bár hogy fizetést is kaphasson, el kellett intézni egy csomó papírmunkát. Így hát belevágtunk.

Szakmai alapozás

Engedjétek meg, hogy egy kicsit szakmázzak, hogy nagyjából megértsétek amit írok! De ha túl unalmasnak találjátok, nyugodt szívvel ugorjatok a következő, "Az ajándék" című részhez!

Egy programot úgy készítünk el, hogy utasításokat írunk, megfelelő sorrendben. Erre több, úgynevezett programozási nyelvet létezik, amiket kb. úgy kell elképzelni, mint az emberek nyelveit: eltérnek egymástól, de mégis azonos dolgokat fogalmaznak meg, bár eltérő árnyalással (pl, a héber bizonyos szavait csak jól körülírva tudjuk megadni magyarul és fordítva).
A legtöbb programozási nyelvhez lehet úgynevezett függvénykönyvtárakat készíteni, illetve használni. Az egyszerű megértéshez vegyük hasonlatként a főzést. Van néhány receptünk, amihez használunk egy bizonyos fűszerkeveréket. Ezt minden egyes főzéskor kénytelenek vagyunk kikeverni. De ezt mi nem akarjuk, ezért fogunk egy jó nagy kondért és több évre elegendő mennyiségű adagot állítunk elő, így ha legközelebb egy olyan ételt készítünk, amibe ez kell, nem kell foglalkozni az elkészítésével, egyszerűen veszünk belőle egy megfelelő mennyiséget. Ilyesmi a függvény. Ha sok különféle fűszerkeverékünk van egy spájzban, az a függvénykönyvtár. Ha ezt másoknak odaadjuk, azok nem fogják tudni, hogy miből áll, de ez nem is az ő dolguk, ők a függvénykönyvtár felhasználói.
A rokonommal C++ nyelven fejlesztünk és a Qt nevezetű függvénykönyvtárat kezdtük el használni. Ennek a nagy előnye, hogy több operációs rendszerhez készíthetünk ablakos programokat, egyszerűen (mint a Paint, a Word, vagy az MSN kliensek).

Fúh, remélem érthető!

Az ajándék

Szóval C++ nyelven programozunk. Az a helyzet, hogy Debrecenben nagyon ritkán keresnek C++ programozót, így itthon nem is nagyon reménykedtem benne, hogy találok állást. És mivel a tanárom mondta is, hogy nyugodjak meg, nem is kerestem komolyan (de azért nézegettem, mik a lehetőségek). Ahogy munkába álltunk a rokonommal, elkezdtük tanulmányozni a Qt-t is (egy edzőtársam tanácsára). Ilyen programozót végképp nem keresnek Debrecenben. Második hete csináltuk a szoftvert (a 3D szkennert), aztán bevittük a tanárnak megmutatni, hol tartunk.

Mondja a tanár, hogy van egy haverja, akivel régen együtt dolgoztak mindenféle projekteken és keresnek C++ fejlesztőket, akik tudnak Qt-ban is dolgozni. Zsigerből elutasítottam. Mondtam, hogy még csak két hete Qt-zunk, hogy tudnánk mi helyt állni? Mondta, hogy nyugodjak meg, majd felhívta a haverját. Beszéltek két mondatot, majd a fülembe dugta a telefont. Ekkor nem volt visszaút. Megbeszéltünk egy megbeszélést és elbúcsúztunk. Aztán azt beszéltük a tanárommal, hogy megpróbáljuk, max nem működik és elfelejtjük.

Tehát elmentünk a megbeszélésre, amiről hamar kiderült, hogy ez valójában egy állásinterjú. A tanárom haverja azt mondta az egyik doktoranduszának, hogy "Na, ez jobb, mint amire számítottak." Ezután közölték, hogy még lesz egy interjú, de addig keresnek más embereket is, hátha találnak még nálunk is jobbat. Hát nem találtuk, elmentünk, megkaptuk az állást.

Végszó

Jelen pillanatban kutató fejlesztő vagyok a rokonommal egy olyan munkahelyen, ami terméke után a világ minden táján ölni tudnának az orvosok. Agykutatóknak és neurológusoknak fejlesztünk szoftvereket. Gyakorlatilag ez a város legjobb szoftverfejlesztői ugróköve, ennél jobb hely nem nagyon van. És C++ fejlesztő vagyok a szülővárosomban, közben az egyetem hallgatója is vagyok.

Néhány hónap után gondoltam vissza, hogy megint mennyire a tenyerén hordoz a Jóisten! Ő úgy látta jónak, hogy most munkát kell kapjak és erre fel is készített. Több évfolyamtársam nem tud programozni, mert elhitették magukat azzal, hogy az egyetem elegendő tudást biztosít a boldoguláshoz. Mi nem hittük el, ezért önálló projekteket csináltunk. Majd megismerkedtünk olyan emberekkel, akik előre vittek minket, segítve az életben boldogulni. Véletlenül - véletlenül... micsoda szó már - megismerkedtünk egy függvénykönyvtárral és éppen, hogy rálátásunk lett a rendszerre, máris jött egy munkaajánlat. Pont nekünk, pont akkor!

Elvárások

Az utóbbi időben valahogy belekeveredtem abba, hogy egy elvárás rendszert kezdtem felépíteni magamban, hogy milyennek kell lennem, hogy igazi hívő ember lehessek. Nem tudom, honnak jöttek ezek a dolgok, miért ragadtak rám... Talán mert nem jellemző, hogy sok gyakorlati hitbeli tapasztalattal rendelkező embert látnék, vagy csak ezek a dolgok nem jutnak eléggé kifejezésre... nem tudom...
Tehát odáig jutott bennem ez a dolog, hogy megfogalmaztam magamnak, hogy milyen egy igazi adventista. Valahogy így kezdődött az írásom: egy igazi adventista reggel korán kel, ébredéskor rögtön legalább fél liter vizet megiszik, reggel legalább másfél órát Bibliát olvas és imádkozik, reggelire mindig müzlit eszik szójatejjel, és gyümölcsöket, vagy kását... nem is folytatom tovább! Ahogy ezeket a dolgokat megfogalmaztam, rájöttem, hogy ebben az egészben nem találom Istent... és hogy milyen romboló hatású, ha ilyen vagy hasonló elvárásoknak akarok megfelelni azért, hogy hívő lehessek.
A sok elvárásban nem találom meg Istent. Persze jók ezek a dolgok, nem kell őket elvetnem, de Istent nem ezeknek a cselekvésében kell keresnem. Isten valahogy egészen egyszerűen a szívemben próbál szólongatni, és szeretné, ha az életemet és döntéseimet megosztanám Vele, átadnám Neki. Ezt a "halk és szelíd hangot" kell keresnem, és észreveszem, hogy amikor ezt sikerül felismernem, és engedek neki, akkor érzem, hogy vezetve van az életem, jó irányba halad, és békességet kapok. Jó megtapasztalni, amikor a teremtő Isten, akár csak apró dolgokon keresztül is, de észrevehetően válaszol, cselekszik az életemben. Jó rábízni magamat erre az Istenre, aki ilyen bensőségesen próbál együtt lenni velem. Ugyanakkor azt érzem, még nagyon sok tanulni valóm van. Sokszor nehezen teszek különbséget a saját gondolataim és Isten késztetése között, és még nagyon figyelnem kell, hogy érzékeljem és felfogjam...
Egyre jobban látom, hogy minden nap újból meg kell újítanom az Istennel való kapcsolatomat. Valóban hasonlít az Istennel való kapcsolat a párkapcsolatra. Ahhoz, hogy jól működjön, szükséges folyamatosan egymásra hangolódni.

"És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem."

(Jer. 29:13)

Tanulmányaim "valószínűtlen" sikerei.

Bevezetőként

Általános iskolai életemben kevés sikerem volt. Időnként sikerült egy-egy jobb jegyet szerezzek, de végig a közepes kategóriában maradtam. Sőt, ahogy mozaik-osztály lettünk ötödiktől (azaz az alaposztályunk kibővült egy másik kis létszámú osztállyal, akik legendásan rossz tanulók voltak), az alapcsapatban én lettem a legrosszabb.
A helyzet hasonló volt középsuliban is. Ha a bizonyítványomban 3-asnál jobb jegyet találunk, azt rögtön ki kell vágni és be kell keretezni, mert annyira ritka volt. Mindegy, én ilyen voltam, nem is tartottam ennél jobbra magamat.

Az érettségi-fordulat

Aztán jött az érettségi. Abból a korosztályból származom, akik először írták a mai kétszintű érettségit. Nem mertem bevállalni az emeltszintűket, mert ki tudja, milyen az. Így hát mindenből az alapot írtam. Amikor írtuk a töri érettségit, már szállingóztak a hírek, hogy idő előtt kiszivárogtak a megoldások, néhányan akár használhatták is azt. A mateknál már a kezdés előtt egy órával közkézen forgott a kikerült megoldókulcs. Egy hét múlva jött a hír, hogy újra kell írni a matekot, vaaagy beírathatjuk a bizonyítványban szereplő jegyet. Úgy éreztem, hogy jól ment az érés folyamata matekból, ezért nem akartam, hogy 3-as legyen a vége és úgy döntöttem újraírom, bármi is legyen.
No igen, az újraírás időpontja szombatra esett. Mit tegyek? Legyek jó adventista és ne írjam meg, vagy mondjam azt, hogy egy szombat nem szombat, megírom? Abban az időben nem voltam valami komoly gondolkodású e téren, ezért úgy döntöttem, megírom szombaton. Apuék viszont azt mondták, lehet, hogy jobb lenne, ha utána járnék a dolognak, lehet-e más napon vizsgázni. Kevés kutatómunka végeredményképp az lett a válasz, hogy igen, van rá lehetőség, de csak Pesten, egy zsidó középiskolában. No hát akkor vágjunk bele!

Egy korombeli gyülekezeti taggal együtt mentünk, megírni. Nagyon kedves volt mindenki, a tanárok olyanok voltak, mint a nagymamák a szeretett unokákhoz, a vizsga alatt pogácsákat osztottak, üdítőkkel kínáltak minket, stb... Szóval a vizsga jó hangulatban telt. Úgy is éreztem, jól sikerült az egész.
Néhány hét múlva jött a betekintő. Matektanárom (aki az osztályfőnököm volt), a következő szavakkal fogadott: "Tibi! Életedben nem írtál még ilyen jó matematika dolgozatot!". Emlékeztek hanyas voltam mindig? Na, most 83%-os jeles matek érettségit hoztam össze! És mi volt a következő tény, ami sokként érhetett? A szombati érettségi jóval nehezebb volt az eredetinél, a vasárnapi pedig könnyebb! Képzelhetitek, mi lett volna, ha szombaton írok? Ugyanúgy hármas lettem volna.
Ez volt az első olyan tapasztalatom, ahol éreztem azt, hogy Istennek fontos a szombat!
Később beszélgettem a folyosón az osztályfőnökömmel (aki jó humorú ember hírében állt) és elővette az érettségi élményét, majd viccelődött azzal, hogy biztos ott volt mögöttem a Szentlélek és lesúgta az anyagot. Érdekes, hogy sokszor a nemhívők szájából halljuk meg azokat a gondolatokat, amik rátapintanak a lényegre.

Technikus lettem

Mert nem vettek fel egyetemre. Maradtam a suliban. Itt annyira elengedtem magam, hogy szinte végig 2-es voltam. De hát miért is küzdjek, ha úgyis csak a vizsga számít be az oklevélbe? Megérdemeltem volna, hogy 2-es legyen az is. De az Úr megsegített, mert imádkoztam, hogy az érettségi tapasztalatával menjen a záróvizsga. 3 napot tanultam rá, az összes tételt ez alatt a kis idő alatt tanultam meg. 5-öst szereztem, tantestületi dicsérettel. Akkor még magaménak tartottam a sikert, de ma már tudom, közöm sincs hozzá, ezt nem én szereztem!

Egyetemi élet

Hihetetlen, de az egyetem jobban ment, mint a középsuli. Két félévet leszámítva 4-es, 5-ös voltam. Az 1. félévet ellazáskodtam, aztán rászoktam a puskázásra. Ez annyira ment nekem, hogy ha lenne puska nevű tárgy, minimum 90%-os vizsgát tettem volna belőle. Aztán jött a harmadik félév, nekem az volt a mélypont (ez a második félévem, amikor jelentősen leromlott az átlagom).
Programozás 2 tárgyból megengedtem magamnak azt a luxust, hogy a beadandó programokat egy évfolyamtársam csinálja meg, így a Java nevű nyelvet nem is tanultam meg. Prog 1-ből bevett szokás volt, hogy ha valakinek nem volt meg az összes pontja a beadandókból, kérhetett egy újraírást. Itt nem volt és 70 pont kellett a 100-ból az aláíráshoz, amiből én pontosan 69-et értem el. Képzelhetitek! Írtam a tanárnak, hogy mit lehet tenni? Írta, hogy időpontra menjek be hozzá. Ez azt jelenti, hogy előtte újra kell írni a programot és nagyon meggyötör közben, tehát nem hibázhatok. Én?! Programot írjak előtte Java-ban? Na akkor trükközés! Felkészültem, hogy ha erre kerülne sor, beadom a lázas diák módszert. Többen biztattak, hogy csináljam, mert ekkor biztosan megkegyelmez. Ez a terv nálam egyre komolyabb lelkiismereti problémákat okozott.
Végül imádkoztam. Azt fogadtam meg Urunknak, hogy ha most megsegít, nem puskázok többet. Képzeljétek, mi történt egy erősen kukacoskodó tanárnál! Bemegyek, mondom, hogy miért jöttem. Leültet, gép bekapcs, kimegy. 5 perc múlva visszajön, behozza a forráskódomat és megkérdi: "Na, mi volt a hiba?". Mondtam, hogy "Hát, nem fordult le." Jót mosolyog ezen, mert ez kb. azt jelenti - "Miért nem működik? Mert elromlott." Bejön egy tanár, odaszól a tanáromhoz: "Miki! Jössz ebédelni?" "Mindjárt, egy pillanat". Nézi a kódomat és megszólal: "Hohó! Tudod, mi volt a gond? Package-be raktad! Tudod, ezzel kezdtük az első órát, hogy erre vigyázzatok, de ez nem programozási hiba." Kitörölte és lefordította. Lefordult és tökéletesen végrehajtotta a feladatát. "Itt az indexed?" Fúh, nagyon örültem neki. De ez azt is jelentette, hogy nincs többé puska.

A fegyvertelen katona

Az a félévem maga volt a pokol. 4 tárgyból buktam, köztük digitális fényképezésből, amiből elvileg lehetetlen volt 3-asnál rosszabb jegyet szerezni! Aztán jött az egyik mumus tárgy, a Hálózatok. Abból abban a félévben kétszer buktam. Másodjára azért, mert pont nem puskáztam! Kiment a tanár, mire mindenki rákezdett ügyeskedni én meg nem tehettem meg, nem volt szabad! Borzasztó érzés volt, elhihetitek! De megérdemeltem, azt a tárgyat amúgy is ellógtam. Plussz valakinek nem tetszett, hogy próbálok becsületes lenni - hogy meg akarom tartani a Fenségesnek tett fogadásomat.
A következő félévben rászántam magam. Minden órán bent voltam. Az utolsó előtti órán a tanár kijelentette: "Minden kurzus végére a hallgatóság létszáma eléri az állandó minimumot, a valódi érdeklődők számát. Körbeindítok most egy lapot, amire minden jelenlévő írja fel a nevét. A vizsgán talán lazább pontozást fog kapni."
Ennél a tanárnál egy ilyen vizsga úgy néz ki, hogy van három beugró, amelyek egyenként 10 pontosak. Ebből egyet tökéletesre kellett megírni, a másik kettőt meg 8 pontosra. A vizsgára nagyon készültem, de két beadandót biztosan annyira elrontottam, hogy egyikből sem értem el a 8 pontot, továbbá a 3 kifejtős közül egyet tutira elnéztem. Ennek ellenére 4-est kaptam, 80 főből 5-en mentünk át.
Amikor megkaptam a vizsgalapot, először mérges lettem magamra és Istenre is. Miért engedi meg, hogy pont olyan kérdéseket kapok, amiket alig-alig tudok? Végül megtudtam. Azt akarta megtanítani nekem, nincs olyan nehéz helyzet, amiből Ő ne tudna tökéletes megoldást nyújtani.

Tanárcserék

Azóta számtalan olyan élményem volt, amire a többiek azt mondták "mákos". Ezeket csak röviden.
A Valószínűségszámítás című tárgy a lehetetlenek közé tartozik a tanár miatt. Egyszerűen csak úgy lehet megcsinálni egy ZH-t, ha az összes gyakorló feladatot és annak megoldásait megtanulja az ember (vagy lepuskázza, de ez lehetetlen), ami vagy 150 db. Ebből először megbuktam, de mikor másodjára felvettem, ezt a tanárt áthelyezték máshova, helyébe pedig egy idős hölgy lépett, akinél megajánlós ZH-k voltak, így már az aláírásom is adott volt. A vizsga meg aranyos volt, ugyanis volt ott egy tanársegéd, aki mindenben szívélyesen segített mindenkinek. Meg is szereztem a 3-ast belőle.
Egy másik tárgy, aminek már el is felejtettem a nevét, szintén rettegésben tartotta a diákokat, pontosabban a tanára, mert képes volt olyanokat is kérdezni vizsgán, amik még csak köszönőviszonyban sincsenek a tárggyal, így sokan buknak. Mikor felvettem, pont kiment külföldre, pont abban a félévben, így ötöst szereztem belőle. Ezt még most sem tudom elhinni!

És még történt pár ilyen apróság.

Szakdolgozat

Miből írjak szakdolgozatot? Azt hiszem ezt a kérdést igen sokat teszik fel. Nem akartam olyat, amit pár perc alatt mindenki meg tud csinálni, sem nem olyat, amit hirdetnek. Ez utóbbiak nem is érdekeltek. Nem tudtam dönteni, ezért imádkoztam is, hogy kapjak útmutatást. 3 téma-módosítás után épp gondolkoztam egy 3D szkenner építésével és egy tanárom megkérdezte "Tibi, miért nem ezt választod szakdoga-témádként?" Hát belevágtam. Mint minden tudomány-ág több részre tagolódik, ez is ilyen. Ennek a strukturált fényes változatát készítgettem, de az interneten egyáltalán nem található róla semmilyen korrekt leírás, így "magamnak" kellett rájönni, hogy hogyan is működik. Hát nem bírtam, ez erőmön felüli. Egyik éjszaka ezen őrlődtem és imádkoztam ezért, hogy mutassa meg a Jóisten, hogy mi a titok nyitja. Hajnali 3-kor felkiáltottam, hogy meg van!!! Amin 3 kemény hónapon keresztül gondolkodtam, egyetlen éjszaka megkaptam a teljes leírását! Gyorsan papírt kaptam és leírtam mindent. Le sem tudom írni, mennyire hihetetlen élmény volt! A következő egy héten ezt programoztam. És elsőre működött!! Ki meri azt mondani, hogy Isten csak az agyunk szüleménye?

Államvizsga - álomvizsga

Nálunk Debrecenben a Mérnöki Informatikusok egymás közt terjesztik az érdekességet, hogy az államvizsga nagyon könnyű, alig követelnek valamit. Ezért elneveztem álomvizsgának. Az volt a szomorú, hogy nem is állt messze a valóságtól. De azért tanultam, amennyit tudtam. Aztán eljött a nagy nap előtti este, amikor is kaptuk a hírt, hogy az aznapiak közül többen is megbuktak. Nagy volt a riadalom, nem értettük, hogy mi történik, rengeteg telefonhívást bonyolítottunk le az nap este. Felhívtam a szakdolgozat-vezető tanáromat is, hogy mi történt (ő volt a vizsgaelnök). Elmondta, hogy muszáj bekeményíteni, mert a becsületesebb tanulók diplomájának értékével játszanak, no meg az iskola hírnevével. És nyugodjak meg, csak a tanulatlanok buktak. És mint kiderült, tényleg: akik végig puskáztak.
Eljött a mi napunk is. Ezt már nem részletezem, elég hosszú már ez a bejegyzés. A szakdolgozatomra azt mondta a bizottság a védéskor: "Miért nem ilyen minden szakdolgozat!" Több felől dicsérték. Hát persze, ugyanis a Teremtő választotta a témát és ő is mondta meg a lényegi részét! Szóval hát nem is az én művem, én csak gépeltem.
Az államvizsgán ismét belenyúltam egy kellemetlen tételbe, de az Urunk ismét megmutatta nekem, hogy minden nehézségben tökéletesen meg tud segíteni. Aztán 5-ös lettem mindenből és mint kiderült, a kiemeltek közé beakart rakni a testület, mint jelöltet. Végül nem lettem kiemelt, de nem is baj, az már nem lényeg. Van egy diplomám, amit az Úr szerzett nekem. Ennél szebb oklevél nem is létezhet!

Végszó

Hát ezek az én "valószínűtlen" sikereim. Lehetetlen, hogy a véletlen ennyi jót adjon. Ismerem a véletlent, erről tanultam 3,5 évig, az ilyenre nem képes. Bár nem volt nekem sosem kétség, hogy teremtmények vagyunk és van egy Mindenható, aki folyamatosan kísér utunkon, mégis érdekes dolog volt mindezeket átélni!
Igazából nem is értem, miért kaptam mindezt a sok jót. Nem én vagyok a legengedékenyebb teremtménye, elég sok gondot okozok Neki. Ez csakis egy szerető Istenre vall! Az özönvíz előtti emberekre írja ezt az Ige:

"A kik azt mondják vala Istennek: Távozzál el tőlünk! És mit cselekedék velök a Mindenható? Ő pedig megtöltötte házaikat jóval." /Jób 22: 17-18/

Várom már azt a napot, amikor a Mindenható óráira járhatok tanulni, amikor a Teremtő kurzusainak hallgatója lehetek, lehetünk! Csodálatos az Úr!

Mikor elkezdtem írni ezt a cikket, majdnem be kellett fejeznem, mivel elromlónak látszott a billentyűzetem legfontosabb billentyűje, a Space. Szélen nagyon felkeményedett, alig lehetett lenyomni, bár középen könnyebb volt a helyzet. Kiszedni meg nem bírtam, pedig nem nehéz, már takarítottam egyszer a klaviatúrám. Imádkoztam és a cikk felénél már normálisan működött minden. Nem is értem, pedig informatikus vagyok. :D Érdekes, hogy tapasztalatok megosztása közben is lehet tapasztalatot szerezni.