2012. július 2., hétfő

Térdeplő csend ...

      Törökkoppányban tegnap kezdődött el az idei Tolerancia/ Mozgássérült tábor. Az utóbbi két évben voltam szemlélője és segítője a turnusnak, egyszer két kedves mosolygós életvidám lány szobájában, tavaly pedig a konyhán szorgoskodva. Az idén is szerettem volna húgommal a konyhára segítőnek menni. Azonban, amikor – nemrég - anyukánk kórházba került, lemondtuk a táborozásainkat, mert úgy éreztük, hogy itthon van ránk szükség. Már hazaengedték, és itthon gyógyulgat. A folyamat időt igényel, de ez is egyfajta tolerancia, türelem tábor az embernek, amit bizonyára a Jóisten mindannyiunk épülésére, jellemfejlődésére fordít, ahogy azt tapasztaljuk is nap mint nap.
Ma reggel felhívtam egyik régi – tolerancia táboros - szobatársamat, aki egész évben várt a nagy találkozásra, de sajnos most nem jött össze. Röviden, de jót beszélgettünk. Amikor leültem az ágyam szélére, és valami lelki ’finomság’ után kutattam szememmel a polcomon, egy vékony füzetre esett a pillantásom. A kis könyv címe: TÉRDEPLŐ CSEND. Még két éve vettem meg egy a táborban megismert embertől. Miután elolvastam, jöttem rá, hogy a tárborban csak egy vékony szeletét ismertem meg. Valójában e versgyűjtemény segített megláttatni velem, rejtett értékeit, hogy ki is ő, mi az ember, és versei által Istenhez is közelebb kerülhettem. 


A könyv első lapjai így mutatják be az írót, a kötetet:

"Az élet igenlése, a Végtelen keresése, szeretetvágy öröm, hogy van tavasz, napfény, hogy újjászületik a természet, játékos kedv, mert a nyelvvel játszani is lehet: néhány motívum a kezünkben lévő kötetből. Átjárja ezeket a verseket a Biblia ihletése, némi bölcselkedő hajlam, és egy megismételhetetlen, egészen egyedi világlátás. Igen: mert aki ezeket a költeményeket megírta, apró gyermekkorától egészen másként van szüleire, hozzátartozóira, az emberekre utalva, mint a legtöbb ember. Tolókocsiban éli életét. Bonyhádon született 1960. november 8-án. Édesanyja Szőts Erzsébet, édesapja Aizenpreisz Dezső. Írói neve A. Dezsső Károly. Az 1961-ben jelentkező vírusos influenzajárvány következményeként agyhártyagyulladást kapott. Azóta önálló mozgásra nem képes. Beszélni szavanként tanult. A Pető Intézetben végezte az általános iskola első 3 osztályát. Majd Zircen folytatta: édesanyjával ketten tanultak, a tanév végén bizottság előtt vizsgázott. A felső tagozatot úgy végezte, hogy elmentek hozzá a tanárok a lakásukra. Zirci tanárok oktatták, veszprémiek vizsgáztatták, amikor a Veszprémi Dolgozók Önálló Gimnáziumát végezte. Leérettségizett. Rengeteget olvasott, bár eleinte nehezen tudott könyvet lapozni. Szülei sokat utaztak vele az országban, hogy a valóságban is láthassa, amiről olvasott. Második gimnazista korában kezdett verseket írni.
    Jó szívvel ajánlom mindenkinek ezeket a verseket: a mosolygó szemű, fizikai létében másokra utalt embertől ajándékot kapunk. S rádöbbenünk: mindannyian egymásra vagyunk utalva.
    Ő miránk, mi őrá: hogy igent tudjunk mondani az életre." 
Korzenszky Richárd OSB


A. Dezső Károly az alább idézett verse ragadott meg ma reggel.
Úgy érzem, hogy egyben nincs különbség közöttünk. Emberek vagyunk mindannyian. Legyünk látszólag épek, mindannyian nyomorultak vagyunk. Ugyanakkor ennek felismerésében rejlik a megoldás, ez menthet meg minket. Annak kimondása, hogy „Nincs erőm Uram!”. És az, hogy ennek felismerése Krisztus szeretetének koldusaivá tegyen minket. Olyanokká, akiknek, ha mindenüket el is viszi az élet millió – különböző okból eredő - fizikai-lelki értelemben vett árvize, nem szűnnek meg imádkozni, Istenhez fohászkodni.


Árvizi ima

Jön a víz!
Megroppanó házgerinc.
Létem szennyes árba
fulladó!

Nincs erőm Uram!
Kétségbeesésem
halálos csenddé
nő bennem!

Iszapba vesző
hitem s reményem romjain
koldusa vagyok
szeretetednek!

Külsővat, 2001. március


1 megjegyzés:

  1. Nagyon szép ez a vers! Annyi mindent elmond, pedig csak pár sorból áll. Azt hiszem, hogy aki már így érzi, hogy Jézus szeretetének a koldusa,az már nem egy elveszett ember. Azzal van inkább többször a baj, hogy ezt nem érezzük, nem tudatosul bennünk.
    Csodálatos, ahogy Isten minden egyes embert felhasznál, így akár. Ennek, a látszólag tőlünk különböző, embernek a versével mennyi mindenkit megszólíthat!
    Ami még nagyon megfogott, az a szülők viselkedése. Nem hagyták el gyermeküket, vagy adták valami intézetbe, hanem folyamatosan mellette álltak. Minden telhetőt megtettek érte. Ez nem magától értetődő, sajnos a mai világban nem... emberek között nem az...
    Sok ilyen esetről hallottam már, ahol a szülők a könnyebbik utat választották, és ha nem lettek volna más szerető szívű emberek akkor nagy vesztesége lett volna a fogyatékkal született gyermek nélkül a világnak.
    Köszönöm, hogy ezt feltetted! :)

    VálaszTörlés