Reggeli áhítat

Tegnap reggelre én voltam beosztva áhítat tartására, de az egyik iskolatársam megkért, hogy hagy tartsa meg ő. Ide viszont leírom, a szóban nem elmondottakat, remélve, hogy bátorítást jelent nektek.

Szép, jó reggelt kívánok Nektek! :)

Gondolom mindannyian hallottuk a hírekben, hogy Sandy lecsapott Amerika keleti partvidékére. A károk óriási méreteket öltöttek, az emberi életekről nem is beszélve. 

Hétfőn, amikor éppen beutaztam Budapestre, a metróban láttam először a hírt. Nagyon megrázóan hatott rám, hiszen akkor még csak várták az este megérkezni „óhajtó” hurrikánt. Utána mentem vezetni. A pesti forgalomban, a lámpáktól lámpákig araszolgatva kénytelen voltam hallgatni a bekapcsolt rádiót, ahol éppen a hírekkel foglalkoztak: mennyien fagytak meg tavaly télen…hányan fognak előreláthatólag idén… Közel- Keleten ismét bombák robbantak…itt háború…ott gyilkosság…” nemzet támad nemzet ellen”..”éhségek..földindulások mindenfelé”.  Biztosan ismeritek az érzést, amikor a szomorúság, és a kétségbeesés, a lesújtottság árad szét a mellkasotokban és szinte érzitek, ahogy egy hideg kéz ökölbe szorítja a szíveteket. Én ezt éreztem akkor. Ez most már tényleg komoly-futott át a gondolataimon- mi lesz velünk, hogyan fogunk megállni ilyen időkben?  Nem kell említenem, hogy a vezetés volt a legutolsó, amire koncentrálni tudtam. Ezzel természetesen sikerült az amúgy nyugodt és türelmes oktatóból hevesebb indulatokat kiváltanom. Már- már a sírás kerülgetett, amikor rávettem magam, hogy visszaemlékezzem a napom kezdetére. Krisztussal kezdődött az egész. Visszaemlékeztem mit olvastam Róla, és ahogy ezen gondolkoztam, egyre jobban megnyugodtam, míg a végére békesség és öröm költözött a félelem helyére. Tudtam, hogy Ő közel van, és nem a távolból figyeli a földi drámát.

Lukács evangéliumában találjuk a 21. fejezet 33. versében a következőket:

 „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak”.

Teljesen igaza volt Jézusnak, hiszen mi most tényleg látjuk, ahogy a Föld felszíni és felszín alatti sebei mind nagyobbak lesznek,és egyre jobban elterjednek, míg lassan az elmúláshoz közelednek. Márpedig ha ebben igaza volt, akkor a mondat második fele is igaz. Mennyire fontos, hogy ismerjük a beszédeit, azokat a bizonyosokat, amik örökre megmaradnak, amikbe kapaszkodhatunk.

Ránk jellemző, hogy a sok rossz hír hallatán elfog a „világvége hangulat”, a pánik, a menekülés,a kapkodás, és bizonytalanság érzése. Ekkor vissza kell emlékeznünk a Megváltó szavaira, mint pl: 

„Békességet hagyok néktek, az én békességemet adom néktek; nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen” (János 14:27)

„ Ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28:20)

A történetek pedig sokszor még többet mondanak, mint a beszédek, mert ott Jézus cselekedetei által tanít.

Az utálkozó, gyilkos érzésekkel fűtött farizeusok, és az Őt még minden nem megértő tanítványok gyűrűjében, nyugodt tudott maradni. Leült, és ölébe fogta a kicsinyeket, és megáldotta szeretettel őket.

A csónakban a háborgó vízen, Ő csak aludt. Nem félt, mert ismerte az Atyát, azt, aki megoltalmaz mindenkit.

Fáradtan és éhesen is vágyott beszélni a szamariai asszonnyal.

…

Most pedig, hogy a Mennyben van, sohasem fáradt, nincsenek  idő- és térbeli korlátozásai.

Ellen White azt írja, hogy Jézus most még közelebb van az emberekhez, mint amikor fizikai testben a földön járt.  

 Ezt tudatosítanunk magunkban, nap mint nap, óráról órára és percről percre!

Olvassuk többet Jézus életét, legyen még fontosabb része napjainknak a Vele töltött idő, mert így megállunk az élet legszörnyűbb viharaiban is!