Egy kis könyv útjának története

Ezek az események, amiket most leírok, akkor történtek, amikor legutóbb közösen elmentünk túrázni. Talán ott kezdeném, hogy amikor elindultam reggel a buszhoz (amivel a vasúti pályaudvar felé mennék), kicsit előbb oda értem. Azt gondoltam, sétálok egyet a következő buszmegállóig, de valamiért azt éreztem, hogy várjak. Üljek le, és gondolkodjak. Hát, leültem, gondolkodtam. Eszembe jutott, hogy: a gyufa! Nem hoztam gyufát. Tervben volt, hogy játszunk majd gyufás játékot, és azért kellett volna. Arra idő nem volt, hogy a környéken menjek be egy boltba, így azt gondoltam ki, hogy az egyel előbbi megállónál leszállok, ott van egy éjjel-nappali. Leszálltam ott, meg is vettem. Még arra gondoltam, talán a vasút állomáson vennék egy kicsit nagyobbat, mert ez ami itt volt, nem valami nagy.
Oda értem a pályaudvarra, néztem a kiírást, hogy honnan megy a vonatom majd. És észre vettem egy ismerőst. A lépcsőházunkból az egyik lakó. Oda mentem hozzá. Kiderült, hogy ő is Budapest felé megy, ugyan azzal a vonattal fogunk menni. Így aztán nem néztem meg másik boltot, mert azt éreztem, hogy ez nem véletlen, hogy találkoztam vele. (Ha nem abban az éjjel-nappaliban vettem volna meg a gyufát, akkor itt a pályaudvar környékén keresgéltem volna, így nem biztos, hogy összefutottam volna úgy vele, mint ahogyan történt.)
Beszélgettünk erről-arról. Fura, hogy kb. több, mint 20 éve egy lépcsőházban lakunk, de érdemben nem beszélgettünk még. (Mondjuk ez úgy általánosságban igaz mindenkire.) Jó volt kicsit többet megtudni róla.
Aztán eszembe jutott, hogy van nálam egy könyv. Majdnem mindig szoktam magamnál tartani egy példányt a Jézushoz vezető út / Krisztushoz vezető lépések / Legjobb út könyvből, most is volt nálam. Gondoltam, megkérdezem tőle, hogy érdekelné-e, mert szerintem nagyon jó. (Valóban nagyon jó könyv.) Szívesen fogadta, el is kezdte olvasni.
Nekem át kellett szállnom egy másik vonatra, mert ez nem állt volna meg annál a megállónál, ahova mentem, így nemsokára készülődtem leszállni. Mondtam az ismerősömnek, hogy maradhat nála a könyv, kölcsönbe oda adom, aztán majd vissza adja. Meg hátha esetleg érdekel a családjából másokat is...
Szóval így indult ez a nap. A túra jól sikerült. Nem voltunk sokan, de nagyon jó hangulata volt a napnak...
Aztán a történet ott folytatódik, hogy egyszer néhány nap múlva a lépcsőházban találkoztam, akinek adtam a könyvet, neki a édesanyjával. Ő is mondta a könyvet, hogy jó könyv, és hol lehet ilyet kapni... Mondtam, hogy hát boltban nem tudom hol lehet, de tudok szerezni. Aztán mondtam, hogy ami most náluk van könyv, akkor az maradjon náluk. Kérdezte, hogy mennyibe kerülne. Mondtam, hogy, hát legyen akkor ajándék. És akkor megegyeztünk abban, hogy ő cserébe ad majd tököt (mert a fia mezőgazdasággal kapcsolatos munkahelyen dolgozik).
Tehát ez volt ennek a kis könyvnek az útja. Nagyon örültem neki, hogy ez így történt. Amúgy ilyen körülmények nélkül, talán sose alakult volna úgy, hogy ezt a könyvet adtam volna nekik.
Bízok benne, hogy Isten továbbra is munkálkodik majd az ő életükben.