Isten szemével látni

Az utóbbi időben több olyan tapasztalatom is volt, amikor emberekről külsőre egészen mást lehetett gondolni, mint ami valójában bennük volt. Ezeket a tapasztalataimat szeretném veletek megosztani.

Egy alkalommal könyvevangélista munkát végeztünk egyik barátommal, abban a faluban, ahol az iskolánk is van. Utunkat úgy terveztük, hogy ne kelljen nagy kerülőt tennünk azokhoz az utcákhoz, ahol végül szeretnénk házról-házra dolgozni. Ennek érdekében gondoltuk, hogy rövidítésképpen átmegyünk egy sertésfeldolgozó-genetikai üzemen. Ahogy haladtunk át az udvarán a barátom megállt és rám nézett: akkor ide bemegyünk, ugye? – kérdezte. Különböző gondolatok kezdtek zakatolni a fejemben: Ide? Egy „disznótelepen” áruljunk lelki témájú könyveket? Inkább menjünk a házakhoz – válaszoltam…de nem jutottam tovább két lépésnél, mikor erősen rám tört a gondolat, hogy egy próbát azért megérne… Végül is bementünk. Kedvesen fogadtak és sajnálattal közölték, hogy most éppen kevés dolgozó van bent az irodán, de nekik azért mutassuk meg a könyveinket. A végeredmény megszégyenítő volt: mindenki, aki bent volt vett könyvet. Végül elgondolkoztam: én valamelyest előítélettel voltam irántuk, hogy „disznótelepen” úgysem érdekelnek senkit a könyvek, ők viszont nem voltak előítélettel irántunk, hogy nem akarjuk-e becsapni, vagy megtéríteni őket. Ekkor kezdem el gondolkozni, azon, hogy senki felé ne legyenek előítéleteim a külső alapján.

Később szintén könyvekkel dolgoztunk, ekkor már otthon, Gyulán. Magas hivatalokba jutottunk be, sok intézményt felügyelő szociális központokban és egyéb olyan helyeken, ahol sok művelt embert lehet elérni. Azonban a legjobb beszélgetéseink egyszerű emberekkel alakultak ki. Úgymint, egy pizzás fiúval, akinek a Biblia tíz vázlatpróféciája keltette fel az érdeklődését a katalógusból és meg is vette tőlünk az arról szóló könyvet. Nem néztem volna ki belőle, hogy érdeklik ilyen dolgok, úgymint abból a manikűrös hölgyből sem, aki miután örömmel fogadott minket és vásárolt egy életmódról szóló könyvet, kifejtette, hogy fontos elhívatást érez a kuncsaftjai lelkigondozására. Éppen egy olyan hölggyel való beszélgetésre készült, akinek nemrégen halt meg a férje, ezért kérte, hogy 10 perccel hamarabb engedjük, hogy lélekben készülhessen rá. Pizzás és manikűrös volt tehát a legérdeklődőbb az aznapi munkánk során.

A harmadik tapasztalatom ezzel a témával kapcsolatban néhány napja történt. A biciklimen kellet egy kis munkához kérnem egy szerelő barátom segítségét. Mikor odamentem a munkására bízta, hogy javítsa meg nekem. Ez a fiú körülbelül korombeli volt. Külsőre nem sok minden árulkodott az Isten iránti érdeklődéséről: kopasz fej, halálfejes fülbevaló, tetoválás, metál zene a telefonjából a műhelyasztalon. Én azért nem zavartattam magam, kezdeményeztem a beszélgetést először csak a biciklikről. Egyszer csak azonban témát váltott: És akkor te pap leszel? – kérdezte. Kicsit zavarba jöttem, mert nálunk nem pont ezzel a kifejezéssel mondják azt, amire én készülök, de végül mondtam, hogy igen. És az jó? – folytatta…láttam, hogy tényleg érdekli valamennyire a téma, ezért részletesebb válaszokat adtam neki. Kiderült, hogy ő is hisz Istenben és nagyon tiszteli is, igyekszik kerülni minden fajta, akár nem szavakban, hanem tettekben megnyilvánuló tiszteletlenséget is Isten iránt, és ezt a gyakorlatot követi az imádságaiban is. Az elején láttam, hogy azért kicsit furcsállta, hogy ilyen fiatalon erre adom a fejem, hogy ez legyen a foglalkozásom, azért is kérdezte, hogy jó-e az hogy én „pap” leszek. A beszélgetés végén pedig azt mondta: Ez tényleg jó, most már érti, hogy jó, hogy én erre szánom magam.

Ezek után a tapasztalatok után elhatároztam, hogy senkiről nem fogok gondolni semmit, amíg nem ismerem, hanem inkább mindig azt igyekszem látni, hogy mivé válhat. Kérem Istentől, hogy segítsen az Ő szemével látni. Ugyanakkor hálát is adok neki, amiért részese lehettem annak a munkának, amit Ő csodálatosan végez ezekben az emberekben.